Nem látja más hogy mennyire bús ma…
Magánya hideg jégként mar a húsba…
Ha tehetné saját magát kötné gúzsba…
Tudta árnyként harc és hév lesz a múltja…
De nem bánja mi lett életének útja…
Éberen még mindig az egyetlent várja…
Feledve hogy a sötétnél nincsen jobb párja…
Alkony szemében lángok lobbannak…
Ahogy emlékei az elméjén dobbannak…
Ígéri nem fogja vissza majd magát…
Lelkével vívja meg a tökéletes csatát…
S nem hagy maga után semmi mást…
Csak harcot, halált és megnyugvást…
