Szóljanak e sorok arról aki írja…
Lelkével a csatát ezerszer megvívja…
Aprócska ima száll minden egyes reggel…
Istenem barátaim soha ne vedd el…
Bár fiatal vagyok de felnőttként érzem…
Hogy ebben a világban az átverés az érdem…
De most ne az vezessen mint idáig sokszor…
Most csak magamról írok sok ezernyi okból…
Sok ezer démon kivel megvívom a harcom…
Csak tizennyolc év, ami öregíti arcom…
Tudod én vállalom a harcot saját lelkemmel szemben…
Hogy emlékeimet soha de a múltam eltemessem…
Így változok néha legyőzhetetlen harcossá…
Olyankor nincs érzelem mi szívemet mardosná…
Éjfekete kardok felett bíborszínű lobogó…
Alkonyként érkezem ki a Pirkadattal osztozó…
De az év minden egyes napján emberként kelek…
Átkoznám az életet, ha nem lennék veletek…
Hiába a látszat, én a barátaimból élek…
Egymagam hidd el semmit se érek…
Csak én vagyok az, aki szerelmes egy perc alatt…
Ki nem használt alkalmak s az idő elhaladt…
Néha fájdalmas a múlt, ami idebent maradt…
Csak én voltam az, aki a sors elől elszaladt…
Mert sok minden vált már kezeim közt porrá…
Érzésekből mennyország így válik pokollá…
Sok a feltett kérdés, ami belőlem áradt…
A válaszokat keresem, nem vagyok még fáradt…
Én megmaradok annak aki mindig is voltam…
És ha ott fekszem majd egyszer a síromban holtan…
Akkor ha szememben végleg kihunynak a fények…
Majd könnycseppeddel jelezd hogy többé már nem élek…
