Leszállt a köd
Alacsony és szürke…
Az arcomba vigyorog
S nevemet betűzve…
Fogadja a jobbom hát
Mosolygok én is…
’Mutass szeretetet még ha utálod mégis’
Szótlanul kérdez:
’Meg akarok-e ázni?!’
Nem tanultam meg eddig
’Hogy itt meg is lehet fázni?!’
Hiszen ehhez a
Ködhöz esőfelhő társul…
Szemerkélni kezd gyorsan
Amint reám bámul…
S esik még mindig
Mintha dézsából öntenék…
De azért dacból el is ázok
Mielőtt az indulás mellett döntenék…
Tudom az eső sem örök
És ezt nem túlozva mondom…
De a köd homályos rendjét
Nem én leszek ki megbontom…
Vesztesként elázva
Büszke mosollyal nézek rá…
Hogy én vagyok a győztes
Azt senki se gondolná…
Pedig megtörtént és így van
S a köd ma már csak szánalom…
Tudod a horizontra bíborszínt
Én hoztam a hátamon…
Semmit se bánva bevallom
Itt a vissza nem térő alkalom…
Hogy a csillagos égbolt
Táncolt már alkonyos ajkamon…
S hogy elázok még néhanap
„…Nem tehetek róla…”
De hidd el kedves Égboltom
Ez már egy régen megírt óda…
2009-07-15
