A nyomás már az ártalom…
Lehet tovább nem bírom…
Az otthonom a fájdalom…
Szabadíts fel végre…
Hogy tiszta szívvel…
Nézhessek az égre…
Egyedül csak te vagy képes rá…
Szárnyak nélkül változni madárrá…
Csak egyvalamit féltek de nagyon…
A barátságot amit őriztünk vakon…
Talán ez vet véget minden másnak…
Lehetünk még társai egymásnak?
Mert elmúlt már a fénykor és a pillanat…
Amikor velem voltál és nem egymagad…
„Egyetlen mosoly” örökké tiéd marad…
És most minden rendben lenne újra…
De szívemet valami még szúrja…
Talán ez vet véget minden másnak…
Lehetünk még társai egymásnak?
Én nem tudom mit éreztél…
Amikor mellém tévedtél…
De egyet meg kell mondanom…
Azon az esős szerenádi napon…
Elkezdődött valami bennem…
És most tudom mit kell tennem…
Nem más szavaival kezdem…
Mert nem érdekel mit mondanak…
Saját félelmeim bomlanak…
Talán ez vet véget minden másnak…
Lehetünk még társai egymásnak?
