Délre jár a Nap s égeti a szemem…
Védekezésképp arcom elé teszem a kezem…
Nem segít már ez sem, elmúlt már az éj…
A napsugarak útja ujjaim közt mély…
Lábaimat gyorsan egymás után teszem…
Arccal a mélyben lehajtom a fejem…
Most nincs okom rá hogy dacoljak vele…
Kinek halált és életet hordoz a neve…
Az Alkony virágzását ekképpen várom…
Jöjj ülj le mellém tékozló barátom…
Látom ma este egész lényeddel itt vagy…
Jelet hogy itt jártál csak a dagály aki itt hagy…
Tökéletes pillanat s elmondani nehéz…
A felhőtlen égboltról csak ő az aki lenéz…
S a katonái fényesen oly rendezettek…
Gondolataim útjáról hozzá elvezettek…
Nem tehetek róla megbűvölten állok…
A tiszta égbolt tengerén szárnyaimmal szállok…
Tudom vége lesz majd ennek is
S a Nap kel fel majd megint…
De tarts ki addig barátom
Amíg a Pirkadat meg nem int…
