Tisztítsd meg az elméd engedd szabadon magadat…
Hiába nem értik hallják még a szavadat…
Kiáltsd hát hangosan hagyd tudja meg a világ…
Hogy fájdalmasan éget minden egyes hibád…
Ne vágyakozz a jövőbe hisz’ az eljön úgyis…
A jelen harcát vívod most előtted az út is…
A múltad koszos emlék hiába tartod vissza…
Talán csak ez a pillanat most eléggé tiszta…
De ez is már a múlt része s elfeledni csak azért nem fogod…
Mert tintád a papírra hullt s bár nincsen hozzá jogod…
Soraid hadával ítéletet mondasz magad és mások felett…
Azonban szemtől szembe nem mered és elrejted a neved…
Alkonyként ébredj hát és tarts örökké…
Ha máshol nem is de saját szívedben…
Életed ne oszd ismétlődő körökké…
S engedd magad el minden egyes rímedben…
Nem kell ide új hajnal új kezdet és új remény…
Nem kell ide új szerep hogy újra magad legyél…
Az vagy aki mindig is a változás csak külsőség…
És ha nem is tetszik nem azért jár az üdvösség…
Mert rájöttél arra mennyit ér minden apró öröm…
Amit másoknak okozol de még sincs hozzá közöd…
Bíbor éj kell ide s a mondatok amiket…
Magadnak írtál s mégis másnak címezted…
Segíteni akartál mégis ez okozza veszted…
Hisz te magad is tudod javítani kellene…
Mérgezett az életed de te magad vagy ellene…
A gyógyír minden bajodra te lehetsz egyedül…
Hisz te okoztál minden kínt s kegyetlenül…
Elsiklottál a tény felett hogy háborúban állsz…
Saját magaddal s megmentésre hiába is vársz…
Hiába halogatod a csatákat megvívnod neked kell…
Régen segített a hazugság de soha ne feledd el…
A hazugságnak ára lesz duplán fizetsz majd érte…
A lelked már drágán vetted vissza eladni megérte?
