Halott már az éjszaka…
Csak ő van talpon egymaga…
Egyedül a sötétségben…
Amely kezét fogva tovalibben…
Érzi ez a hely, ez maga…
Ahol nem érheti baja…
Utol s nem kell csatát nyernie…
Pedig régen élvezte de mennyire…
Körbeölelve a csend által…
Árnyékként suhanni s vállal…
Vállát érinteni…
Neki kinek elsőként ontotta vérét…
Kinek még megdöbbenve látta halott lelkét…
Távozni és elmondott egy imát…
Azóta hallja saját gyilkos mosolyát…
Akkor még volt benne valami…
Amit azóta próbált megtartani…
De helyét átvette két igaz barát…
Érintésük még mindig nyugtatóan hatja át…
Ezen merengve tér vissza újra…
S alkonyként eszmél a pirkadatra…
