Istenem kérlek bocsásd meg nekem...

Hogy szó nélküli volt eddig életem...

És nem mondtam ki soha azt ami fájt...

Így ismerhettem meg a kétarcú bájt...

Mert két arca van az egész világnak...

Az egyik az ami sohase fáradt...

Fenntartja a csodás, rózsaszín mázat...

Esélyt sem adva az ember fiának...

A másik az amit csak kevesen látnak...

Ahol értéke van az összes hibádnak...

Ott nem az a lényeg hogy kinek születtél...

Tetteid súlyával mindent kifizetnél...

Istenem kérlek bocsásd meg neki...

Aki a világot árulással szennyezi...

Aki némán él ahelyett hogy szólna...

Talán a világ nélküle jobb volna...

Tudom én sem vagyok szent ember...

És hibáimmal élek...

De én bevallom ezt magamnak...

S helyette nem tépek...

Te viszont úgy érzed jól magad...

Az idő veled vagy nélküled is halad...

Tompán, üveges tekintettel...

Nem segítesz magadon semmilyen tettel...

Igen, ha ez kell én elmondom neked...

Csak a drog határozza meg életed...

Nem találod így a neked szánt helyet...

Hiába érzed úgy, Isten nincs veled...

Istenem kérlek bocsáss meg újra...

Hogy újabb bort bontok mikor rátérek az útra...

Ezen az éjszakán most hozzád írom fohászom...

Hogy ezzel is enyhítsek a rajtam lévő nyomáson...