Késő esti gondolat mossa képem fanyarrá…
Nem tudunk úgy élni hogy az a másikat ne zavarná?
Mert ha neked majd jó lesz akkor nekem már rég rossz…
A lelkem régóta pontos csak még rossz célpontra céloz…
Mert hiába a tisztesség és a betyár becsület…
Balázs mindenki más számára néha csak egy vetület…
Gyönyörű virágok s szemem rájuk hiába téved…
Már jó ideje az a srác vagyok aki egyedül ébred…
Itt van tessék belőlem egy újabb kétes darabka…
Papírba zárom ezt a gondomat mielőtt elszaladna…
A lányokból még kevés de az életből már túl sok…
Leírva jobban néz ki ha szívem mélyére nyúlok…
Sok volt a rossz tanulság de én ilyen maradtam…
Kimondom minden érzésem nem tartom vissza magamban…
Bár megtanultam mára néha jobb lenne nem szólni…
Csak később eléd tárni és előbb megfontolni…
Tudod ilyen az élet valamit mondok és megbánom…
Aztán a másiké helyett a saját halálom kívánom…
Majd eltelik az idő és csak jót nevetünk rajta…
Hogy lelkem márkás bor de nem a legjobb fajta…
Aztán integet a fájdalom hogy még mindig itt van…
Elnézést művész úr maga jön s a jelenése kint van...
Előadom hát magam ahogy párszor már megtettem…
Csak álarc mögé bújni már megint elfelejtettem…
Nagy zaj támad hirtelen a közönség megérkezik…
Bűnös gondolatok ők s agyamat megmérgezik…
Fiatal elmém s lelkem újabb leckék érlelik…
Így jár minden ember aki hezitál és kétkedik…
