Elveszetten kószálok megint ma éjjel…
Emlékeim vezetnek aprócska fénnyel…
Ismerős a helyzet meglepő dolog…
Egyik láb a másik után andalog…
Nem értem miért de ma is háborúztam…
Ujjaimmal megint véres csíkot húztam…
Felszegett fejjel hagytam hátra a jelem…
Könnyeket régóta nem ejt már a szemem…
De talán barátra is leltem a sötétben állva…
Ő is a szavak tengerén magára maradt árva…
Arcán mély heg meséli el a történetet…
Azt hiszem sejtem vele mi történhetett…
Jó lenne ha ő is beállna azok közé a sorba…
Akik a hátamat fedezik a nyílzáportól óvva…
Barátaim igen ti vagytok azok…
Akikért ha kell mindent oda adok…
Feleszmélek gyorsan mert mindjárt oda érek…
De mielőtt lelépek gyorsan körbe nézek…
A túloldalon várnak magasban a kezek…
Ahol megbocsátást kapok míg szépen kérek…
Nem változik semmi…
Én még mindig itt vagyok…
És azt hiszem jó ideig itt is leszek…
Valamit azért az asztalra leteszek…
Bár ugyanarról ugyanúgy írok…
Az élet nekem továbbra is háború…
A világgal még mindig elbírok…
Csak arra kérlek ne légy te is áruló…
