Nélkülem a csöpp szád nevetni kényszerül
Pedig tudom te is érzed sírsz még legbelül…
Pár szikra és újból én vagyok
Aki bússzóból mindent kiadhatok…
Ez is csak pár mondat amit még eszedbe véshetek…
Spontán jött a helyzet mellyel megint élhetek…
…csupán bíbor…
Ne gondold hogy mindig ezzel kérkedek…
Forróság öleli körül egész valód
Tudod te is lenne még velem tenni valód…
…csupán írok…
Szívembe a boldogság újra beköltözött
Falatnyi értelem van e sorok között…
S hogy miért magam se tudom
De megfejteni ezt az életet már rég unom…
Inkább a lábam a pedálon hagyom
Csukott szemmel száguldok vakon…
S most hogy csípős az éjszaka
Legszívesebb te sem mennél haza…
Maradj hát és ölelj meg még egyszer
Engedj magadnak s szívedet ébreszd fel…
S hát hiába bukott az Alkonyat
Nevetni látom most megint az arcodat…
Talán ezek a fények, utcalámpák melyek rólunk mesélnek…
Mások ezt nem értik biztosan
De nekem annyi is elég ha rám meredsz cinkosan...
…egyszer…
Tudom majd eljön a pillanat
Amikor kiadunk mindent mi bennünk maradt…
…egyszer…
Talán ha magányom egymagában
Összeroskadni látszik majd saját magában…
Most már talán abba is hagyhatom
Széles mosollyal a „Mexikót” hallgatom…
/2009-10-20/
