Szótlanok soraim nem beszélnek csak várnak…
Gondolataim is csak mezítlábon járnak…
Szegényes tudatom szegényes bájjal…
Szótlanul figyel hangra nyitott szájjal…
Hang nagyon ritkán születik…
Ebben a ködben…
Csak kószák akik követik…
Fájdalmas csöndben…
Csak a káosz teremt rendet szigorú szemmel…
Eljátszadozik velem engedékeny kedvvel…
Kietlen szavaknak össze-visszasága…
Ábrándként szalad s néha visszavágna…
Tudatom ha tudna de most erejét vesztvén…
Torz alakban fekszik súlyokkal a testén…
Álmos délutánra vágyik s egy halvány szóra…
Egy hűvös kanapéra és rossz helyett a jóra…
Csak álmodni szeretne mindentől szörnyen távol…
Szabadságot keresne fantáziámban bárhol…
Bódultságtól elmerengve…
Suttogva ordítja nekem…
Hogy magamat eltemetve…
Hajtsam álomra a fejem…
S tudatán kívül…
Vigyorogva gagyog…
Lassacskán elévül…
Nem szikrázva ragyog…
Átlátszó fényekbe öltözteti magát…
Tőrt szúr szívembe hogy ne kezdhessek csatát…
Hogy testemet megtörve pihenni tudjon…
És ne megint az álmatlanságba fusson…
